Beköszöntő
A Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága (MAOT) 2010. november 5-7 között Pécsett tartja 25. Jubileumi Kongresszusát nemzetközi részvétellel. Pécs város Polgármestere - (Pécs, mint 2010-ben Európa Kultúrális Fővárosa) - és az első egyetemi orvoskari Komplementer Medicina Tanszék, a Pécsi Egyetem Rektora, prof. Dr. Bódis József, valamint prof. Dr. Németh Péter és prof. Dr. Miseta Attila dékánok védnökségével rangos és tartalmas rendezvényre hivjuk a kollegákat. A kongresszus alaptémája a Komplementer Medicina beilleszthetősége az alapellátásba, remélhetőleg sok olyan kollega érdeklődését felkelti, akik eddig csak távolról hallottak e témáról, esetleg nem is mindig autentikus forrásból, de olyanokat is várunk, akik szakorvosként alkalmazzák napi gyakorlatukban az egyes módszereket.
A rendezvény színvonalát emeli két esemény is:
- 2003 óta a Kinai Népköztársasággal együttműködési egyezményünk van, melynek keretében évente magyar és kínai kollegák látogathatták meg egymás intézményeit és az NKTH tudományos programjaiban vetettünk részt. Pár éve kínai kollegák postgradualis kutatómunkát is végezhetnek a pécsi egyetemen, magyar orvos kollegák a Tangshani Orvosi Egyetemen, jövő évtől ehhez még a Chengdei Orvosi Egyetem is csatlakozott - szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat a Hagyományos Kínai Orvoslás témájában. Természetesen módot kapva a kínai történelem és a modern kínai orvostudomány, sőt Kína társadalmi életébe történő bepillantással. A korábbi OTE, majd Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen különleges eü. miniszteri engedéllyel kezdődött el 1986-ban a Hagyományos Kínai Orvoslás (akupunktúra) oktatása szakorvosoknak, kétévente kb 80 kollega szerez végzettséget, a lemorzsolódás Az 1997/11 NM r, és az 1997/40 Korm R. szabályozza a mai napig a gyakorlatot, amely szerint Magyarországon csak orvosi diplomával és szakorvosi végzettséggel gyakorolható ez az invazív gyógymód ÁNTSz engedéllyel. A jelenlegi képzés 2 éves(évente 50-50 kreditpontot érő), liszence vizsgát ad, amely feltétele az engedélynek. Novemberben 17 kínai orvos látogat el a rendezvényre elméleti és gyakorlati workshopot adva a két egyetemről.
- Az Európai Unió többéves előkészítő munka során befogadta azt a kutatási projektet, amelyben 17 uniós ország egyetemi tanszékei, kutatói vesznek részt- köztük a pécsi tanszék is. Célja, hogy a növekvő lakossági igényeknek, a szélesen elterjedt gyakorlatnak megfelelően iránymutató javaslatokat tegyen az EU asztalára 2011 végén Brüsszelben. Mik azok a KM ágak, amelyek mögött befogadható gyakorlat áll, hogyan szabályozza az EU egyes tagállama a gyakorlatot, mik a képzés, oktatás, továbbképzés feltételei, a betegbiztonság kérdése, gyógynövények alkalmazhatósága- mind egy-egy work-package témája 3-3- éven keresztül. Ezért kerekasztal megbeszélés keretében az uniós CAMbrella team tagjai is résztvesznek a rendezvényen. (www.cambrella.eu )
A WHO, az EU, Kína több nemzetközi rendezvényt szervezett a téma köré, reméljük, hogy ezen rendezvény is méltón igazolja azt a negyedévszázados utat, amelyen egykor a MAOT elindult- nehezen járható, sokak által támadott módon. De akkori igyekezetünket és lelkesedésünket igazolja az a tény is, hogy többen - az akkori ?ellendrukkereink? közül- most már magukénak is szeretnék ?érezni? a HKO ügyét Magyarországon.
Információ: Convention KFT.
2010. augusztus 30.
Dr. Hegyi Gabriella
MAOT elnök
XXV. MAOT Kongresszus
Ezen belül a IV. Sino - Magyar Orvosi Fórum, CAMbrella projekt EU magyar munkacsoport ülése
Tisztelt Kollégák, Barátok!
A MAOT sok megpróbáltatással járó, harcos történetében mérföldkő a XXV. Jubileumi Kongresszus szervezése. Egyrészt igazolja, hogy nem volt hiábavaló a társaság negyedévszázados munkája, az együtt tartó erő, amely összekovácsolta a szakmáért tenni akaró és azért felelősséget is vállaló kollegákat. Másrészt folyamatos jelenlétünket és jelentős szakmai fajsúlyunkat is igazolja ez a negyedszázados szakmai életút.
A kínai-magyar szakmai kapcsolatok 2003-ban kezdődtek, majd fokozatosan megerősödve és kiszélesedve, immár a IV. szakmai fórumnak adunk helyet együtt a jubileumi rendezvényünkkel. A kapcsolat lehetővé tette a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Iroda (NKTH) és a kínai kormány által jegyzett, bilaterális kulturális együttműködés keretén belül az egészségtudományokhoz tartozó Hagyományos Kínai Orvoslás kutatási projektjeit, azok folyamatos, mélyebb szakmai tartalommal történő megtöltését, támogatását. A krónikus betegségek terén történő alkalmazás mindkét országban e kutatás kiemelt témáját képezik.
Az Európai Unió első ízben támogat 2010. január 1-vel kezdődő FP7-s programjában jelentős anyagi eszközökkel olyan témát- CAMBRELLA- , amely a Komplementer Medicina hatásait, hatékonyságának vizsgálatát, helyi sajátosságait és a betegek fokozott biztonságát, védelmét vizsgálja, miután e terület erősödő térnyerése, a lakosság fokozott igénye, az ellentábor folyamatos támadása is megköveteli a tudományos összegzést. 16 európai ország szövetkezett ezen feladatra, amelynek a Pécsi Egyetem KM Tanszéke is tagja.
Pécs Magyarország egyik legkiemelkedőbb kulturális központja, ahol 1367-ben az első magyarországi egyetem alakult meg. Izgalmas és figyelemreméltó rendezvények sorozata jelzi a 2010-es Európai Kulturális Főváros címét elnyert Pécs programjait, amely esemény az európai és azon kívüli nemzetek figyelmét is Pécs felé irányítja. Ugyancsak lényeges az a tény is, hogy a PTE-n alakult meg Magyarország első Komplementer Medicina Tanszéke is az országban.
Rendezvényünk kiemelt része e programsorozatnak, melyben közösen ünnepeljük meg Társaságunk fennállását, sikereit, gyümölcsöző kapcsolatait, előrevetítve eljövendő remélt sikereit is.
Kedves Barátaim! Ünnepeljük közösen ezen eseményeket, aktív részvétellel, szakmai eredményeink közlésével, erősítsük összetartozásunkat a Társaság szakmai életében megalapozva a további lehetőségeket. Különösen kiemelt fontosságúnak tartom a Társaság azon fiatal tagjainak részvételét, akik az elmúlt évek megújult, elmélyültebb és tartalmasabb képzési rendszerének köszönhetően csatlakoztak hozzánk. Ők képezik azon sodró erőt, amely majd továbbviszi a "lángot" a folyamatosság érdekében!
Pécs 2010. október, Hív Európa Kulturális Fővárosa, találkozzunk hát!
Dr. Hegyi Gabriella,
elnök, MAOT
Letölthető anyagok:
:: Leírás (.pdf)
:: Regisztrációs lap (.pdf)
:: Költségvállaló nyilatkozat (.pdf)
CAMbrella project
2010 januártól elérhető az a honlap, amely a CAMbrella projekt hivatalos tájékoztatója és rendszeresen ad ismertetőt a 36 hónapos időtartamú kutatómunka állásáról.
A munkában 17 ország egyetemein kutató orvosok vesznek részt konzorciumot alkotva, a CAM egy-egy ágában sincs szigorú elkötelezettségük, de céljuk, hogy valós felmérést adjanak az EU, EU Parlamentnek a CAM egyes ágainak használatáról, annak igényeiről, definicióiról, az igénybevevő paciensek védelméről, a CAM-ot szolgáltatókról, a biztonságosságról és a hatásosságról.
:: Leírás (158 KB .pdf)
Kitüntetett Tagtárs-Kollegáink
Gratulálunk sikereikhez!
1. Dr. Pesztenlehrer István c. egy. docens: A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) állami kitüntetésben részesült (2010)
2. Dr. Hegyi Gabriella tanszékvezető (PTE ÁOK IOI KM Tanszék) : Pro Sanitate Egészségügyi Miniszteri kitüntetésben részesült (2008)
3. Dr. Hegyi Gabriella tanszékvezető (PTE ÁOK IOI KM Tanszék) : Díszpolgári Címet kapott (2009, Budapest, XIX.)
2010./1.Hírlevél
Téma: XXV. MAOT Kongresszus - 2010. november 5.-6.-7. Pécs
együtt a következő rendezvényekkel:
IV. Sino - Magyar Orvosi Fórum, CAMbrella projekt (EU FP 7)workshop
Tisztelt Kollegák, kedves Barátaim!
A MAOT sok megpróbáltatással járó, harcos történetében mérföldkő a XXV. Jubileumi Kongresszus szervezése. Egyrészt igazolja, hogy nem volt hiábavaló a társaság negyedévszázados munkája, az együtt tartó erő, amely összekovácsolta a szakmáért tenni akaró és azért felelősséget is vállaló kollegákat. Másrészt folyamatos jelenlétünket és jelentős szakmai fajsúlyunkat is igazolja ez a negyedszázados szakmai életút, hiszen két izben is megrendezhettük a szakmai világkongresszust 1992-ben és 2008-ban.
A kínai-magyar szakmai kapcsolatok 2003-ban kezdődtek, majd fokozatosan megerősödve és kiszélesedve, immár a IV. szakmai fórumnak adunk helyet együtt a jubileumi rendezvényünkkel. A kapcsolat lehetővé tette a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Iroda (NKTH) és a kínai kormány által jegyzett, bilaterális kulturális együttműködés keretén belül az egészségtudományokhoz tartozó Hagyományos Kínai Orvoslás kutatási projektjeit, azok folyamatos, mélyebb szakmai tartalommal történő megtöltését, támogatását. A krónikus betegségek terén történő alkalmazás mindkét országban e kutatás kiemelt témáját képezik.
Az Európai Unió első ízben támogat 2010. január 1-vel kezdődő FP7-s programjában jelentős anyagi eszközökkel olyan témát- CAMBRELLA- , amely a Komplementer Medicina hatásait, hatékonyságának vizsgálatát, helyi sajátosságait és a betegek fokozott biztonságát, védelmét vizsgálja, miután e terület erősödő térnyerése, a lakosság fokozott igénye, az ellentábor folyamatos támadása is megköveteli a tudományos összegzést. 17 európai ország szövetkezett ezen feladatra, amelynek a Pécsi Egyetem KM Tanszéke is tagja.
Pécs Magyarország egyik legkiemelkedőbb kulturális központja, ahol 1367-ben az első magyarországi egyetem alakult meg. Izgalmas és figyelemreméltó rendezvények sorozata jelzi a 2010-es Európai Kulturális Főváros címét elnyert Pécs programjait, amely esemény az európai és azon kívüli nemzetek figyelmét is Pécs felé irányítja. Ugyancsak lényeges az a tény is, hogy a PTE-n alakult meg Magyarország első Komplementer Medicina Tanszéke is az országban. Rendezvényünk kiemelt része e programsorozatnak, melyben közösen ünnepeljük meg Társaságunk fennállását, sikereit, gyümölcsöző kapcsolatait, előrevetítve eljövendő remélt sikereit is.
Kedves Barátaim! Ünnepeljük közösen ezen eseményeket, aktív részvétellel, szakmai eredményeink közlésével, erősítsük összetartozásunkat a Társaság szakmai életében, megalapozva a további lehetőségeket. Különösen kiemelt fontosságúnak tartom a Társaság azon fiatal tagjainak részvételét, akik az elmúlt évek megújult, elmélyültebb és tartalmasabb képzési rendszerének köszönhetően csatlakoztak hozzánk. Ők képezik azon sodró erőt, amely majd továbbviszi a "lángot" a folyamatosság érdekében! Hív Európa Kulturális Fovárosa, találkozzunk hát!
Levelünk mellékleteként megküldjük a 2010. évre szóló tagdíj befizetéshez szükséges csekket, melyet 2010.év június 30.-ig kérünk teljesíteni. Tagdíj rendes tagoknak 6.000.forint, nyugdíjasoknak 3.000.forint.
Budapest, 2010-02-24
Dr. Hegyi Gabriella
MAOT elnök










