december 30. 18:21, kedd – Szemlézte: Dr. Palla Sándor – WebDoki
A hagyományos kínai oroslás gyógynövénykincse az elmúlt évtizedben globális szinten megkerülhetetlen tényezõvé vált, amit jól érzékeltet gazdaságának folyamatosan közel két számjegyû bõvülési mutatója.
Ez a hatalmas gazdasági potenciál törvényszerûen expanzív politikai és gazdasági viselkedést generál és támogat. Bár bizonyos szempontból a kínai már ma is világnyelv, sajátos paradoxon, hogy éppen a nyelvi barrier nehezíti talán leginkább a kínai tudományos és kutatási eredmények nemzetközi meg- és elismerését.
Ugyanakkor Kína nem csupán regionális szinten igyekszik befolyását folyamatosan erõsíteni, hanem globális léptékben is. Befolyása erõsítésére nem csupán a diplomáciai utakat használja fel, hanem a gazdasági kapcsolatokban rejlõ potenciált is.
Igaz ez az orvoslás-gyógyítás területére is, ugyanakkor a nyugati szakemberek számára Kína gyógyítási rendszerei még ma is nagyrészt ismeretlenek, nehezen érthetõek. Napjainkban Kínában együtt, egymás mellett él kétféle gyógyászati rendszer: az intézményesített, szakszerû, közép- és felsõfokú képzésben elsajátítható és gyakorolt tradicionális, valamint a nyugati, allopátiás, bizonyítékokon alapuló medicina úgy, hogy ezek egyike sem követeli magának a kizárólagosságot. Ideális esetben kombinálják õket: akut betegségek és állapotok (pl. csonttörések, vakbélgyulladás) kezelésére általában a konvencionális, nyugati orvoslási módszereket alkalmazzák, míg krónikus állapotok esetén és megelõzésre gyakran saját, tradicionális orvoslási rendszerüket használják.
E módszerek közül a modern, nyugati orvoslásba talán a kínai gyógynövényes orvoslás integrálható legjobban. Az átvételi folyamat kezdetén jelentõs nyugati elutasításba ütközõ, mára azonban már egyértelmûen a komplementer gyógymódok közé befogadott akupunktúra mindig is meg fogja õrizni egyértelmû kínai arculatát, még akkor is, ha a mértékadó nemzetközi fórumokon már e módszer high-tech szintû (a tûkkel végzett akupont-stimulálást különbözõ lézerfényekkel felváltó) fejlesztésérõl folyik a diszkusszió.
A egyes adatok szerint az Egyesült Államok gyógynövényimportjának közel 80%-a Kínából, és kisebb mértékben Indiából származik. Valószínûsíthetõ, hogy a tendencia Európában is hasonló. Ebben a szélsõségesen globalizált folyamatban a teljes termékpálya jól mûködõ szabályozása és ellenõrzése a fogyasztó biztonságának garantálása szempontjából alapvetõ. Lévén, hogy jelenleg mind a szektor hatósági szabályozása, mind az ezzel szorosan összefüggõ ellenõrzés követõ (és nem megelõzõ) jellegû, így nem csoda, hogy több, a fogyasztói bizalom meggyengüléséhez vezetõ „baleset”-re, pesszimistább megfogalmazás szerint „visszaélés”-re is példákat szolgáltattak az utóbbi évek. Ennek kivédésére mindenképpen példaértékû az Egyesült Államok és Kína között 2008-ban megkötött kétoldalú megállapodás, amelynek keretében egy kínai-amerikai gyógynövény- és termékminõséget ellenõrzõ centrum jön létre Sanghajban.
A kínai gyógynövénykincs forrástól függõen 600-6000 közötti növényszámmal jellemezhetõ A hatalmas számból (is) következik, hogy a nyugati orvoslásban mindig voltak, most is vannak, és egyre többen lesznek értékes kínai gyógynövények és drogok.
Az évszázadokkal ezelõtt átvett kínai gyógynövények között találjuk például az orvosi rebarbarát (Rheum officinale), a teát (Camellia sinensis), de ide sorolható az ópium forrásául szolgáló mák (Papaver somniferum), vagy az egykor az efedrint szolgáltató Ephedra fajok és a kámfort adó Cinnamomum camphora, azaz a kámforfa is.
Az utóbbi ötven évben (újra)felfedezett kínai eredetû gyógynövények is vezetõ helyen állnak az európai fitoterápiás gyakorlatban. Így a ginzeng (Panax ginseng) és a páfrányfenyõ (Ginkgo bdoba), vagy a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvbe is felvett szibériai gin-zeng (Eleutherococcus senticosus).
A terápia számára jelentõs kínai gyógynövénykincs európai orvoslásba történõ integrációjához a nyugati tudományosság szerinti racionális és objektív értékelésen keresztül vezet az út. Az utóbbi évtizedben az Európai Gyógyszerkönyv cikkelyei által a hivatalos orvoslás eszköztárába emelt gyógynövények száma nagyságrendbeli ugrást mutat: míg az Európai Gyógyszerkönyv 1997-es 3.0 kiadásában 37 gyógynövény és 5 gyógynövény-alapkészítmény cikkelye volt hivatalos, úgy a 2009-es 6.0 kiadásban már 135 gyógynövény és 38 gyógynövény-alapkészítmény cikkelyét fogadta el az Európai Gyógyszerkönyvi Bizottság.
Az elõbbi gyógynövényszám önmagában is mutatja, hogy a Bizottság milyen fontosságúnak és perspektivikusnak ismeri el a hagyományos kínai növényi gyógyszereket.
(Eredeti írás: Dr. Borcsa Botond Lajos – Farmakognóziai Intézet, Szeged)
